2012. július 2., hétfő

2. nap

Nyugodtan ébredtünk, majd a reggelihez készülődtünk.
Flóra a változatosság kedvéért virslit kért paradicsommártásban és hozzá egy kis kenyeret.
Kértem neki 1 pohár almalevet, beültettük az etetőszékébe, megkapta a villáját és hozzálátott az evéshez. Itt kezdődtek a bajok... Az első falat után hangosan elsírta magát, a szájába kezdett nyúlni, kiköpte a falatot és alig lehetett megvigasztalni. Adtam neki inni, erre még hangosabb sírás következett. Fló még nem beszél, csak szavakat mond, így ezt osztotta meg velünk: "Csíp, fá!" Tehát csíp és fáj... Gondoltam a torka, bár még a nyelésig el se jutott. Utána a fogára gyanakodtunk, de egy gyors vizsgálat után, ami majdnem a fél ujjamba került, ennek se láttuk sok esélyét. Adtam neki vizet, azt szívesen itta és meg is nyugodott tőle, utána pedig tovább rágcsálta a zsemlét, de a többihez hozzá se nyúlt.Ebédnél a reggeli események ismétlődtek. Evés kezdés, sírás, félretol, vége. Kifelé menet meglátta a fagyis lányt és kért fagyit. Gondoltam a torka miatt nem kéne, de kértünk egy tálba, hagytuk kicsit megolvadni és utána megkapta. Ezt már boldogan ette.
Este, fürdés után, vettem észre furcsa kiütéseket a kezén. Olyanok voltak, mintha valaki beleharapott volna. Megfordítottam a kezét. A tenyerén apró pici piros pöttyök voltak. A klóros víz már megint -
 gondoltuk. Egyszer már lettek rajta kiütések, amikor medencézett, bár ezek kicsit másképp néztek ki. Bekentük, majd elmúlik reggelre...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése